Visszatérés a cseresznyéskertbe

2009 február 11. | Szerző: LadySokk |

 A cseresznyéskert ismét csendes, a fák leveleiket hullatják, az avar nyirkosan simul meztelen talpaim alá.

A nosztalgia édes illata csalt ide vissza, s érzem, nem hiába. A
megismételhetetlen megint kezdetét veszi, s már látom is egy évvel
ezelőtti magamat, hogyan részegül a fűszeres bortól, melyet az idegen
hagyott számomra.

Őt azóta se láttam, pedig azt a szempárt bárhol megismerném még ma is.

Elhatározom, ezúttal józan maradok, nem engedek az idegen csábításának.

Ismerős látvány tárul elém, az asztal formájú kő. Ezúttal üres. “Talán
nem számított jöttömre? Vagy talán ezúttal máshogy csábít el?”

A kő mellett egy doboz hever, masnival átkötve. Kíváncsiságtól vezérelve letelepszem mellé.

“Kinyissam?”

Elkezdem széthúzni a masnit, s leveszem a doboz fedelét. A tavalyi vörös bársonyruha pihen benne, s mesél.

Elmeséli a tavalyi nyarat, a talpam alá simuló selymes szirmokat, a kacér fényujjakat, s a csábító tüzes tekintetét.

Igen, már tisztán emlékszem. Régen volt – ” túl régen” – de bőröm, ajkaim, ölem még ma is forró lesz az emléktől.

Megzörren mögöttem az avar, de nem fordulok hátra. “Vissztért? Mégsem csak álom volt a fűszeres bor hatása?”

Visszatért. Mögém térdel, s már érzem is forró lélegzetét amint a nyakamat súrolja, bekúszik ruhám alá is és bizserget.

Ismerős, részegítő élmény, de mégis más. Nem tudok neki ellenállni.

Lassan kibontja kontyomat, s egy tinccsel a nyakamat kezdi cirógatni.

Lehunyom a szemem és élvezem a kényeztetést. “Nem álom, valóság!”
Elmosolyodom és hátrahajtom fejemet a vállára. Kicsit előrébb hajol s
beleharap nyakamba, és még kezeit is előrecsúsztatja mellemre.

Igazi és ismerős a harapás is, de mégis kicsit más, gyengédebb, tisztább, féltőbb.

Átül velem szembe, de én még nem merem kinyitni a szemem, félek, hogy semmivé foszlana.

Ujjával végigsimít ajkamon, közelebb hajol, érzem forró lélegzetét arcomon. Még nem csókol meg, vár. Kinyitom szemem.

Ugyanaz a barna szempár, s bennük ugyanaz a tűz, vágy, forróság, mint régen. Végem van.

Ő még mindig vár, ám én kezdem elveszíteni a türelmem. Közelebb hajolok arcához, s ajkait nézem.

Megcsókol, de csak szelíden, óvatosan, ám az én vágyam már erősebb józan eszemnél.

Finoman beleharapok alsó ajkába, és ő nem ellenkezik. Felbátorodom, s közelebb húzódom hozzá egész testemmel.

Kezei eközben lassan felfedezik derekam, lábaim. Átülök az ölébe. Forró
öle ölemhez ér. Ezzel az ő türelme is elfogy, s végre felenged,
szabadjára engedi vágyait.

Kezei ruhám alá csúsznak, s forró bőrömön sétálnak. Lehúzza rólam
blúzom, s melleimet csókolva, harapdálva fokozza tovább vágyam s
forróságom. Kigombolom ingét és lecsúsztatom válláról, hogy én is
hozzáférjek bőréhez. Kigombolom nadrágját is, de azt már nem hagyja
levenni magáról, előbb ő vetkőztet, lehúzza rólam szoknyámat.

Egyikünkön sincs már ruha, visszaülök ölébe, de az egyesülés előtt kicsit még játszom vele.

Simogatom, csókolom, harapdálom fedetlen bőrét, s már hallom, hogy hangosan veszi a levegőt.

Előrébb csúszom ölében – már én sem bírom türtőztetni magam – s máris érzem magamban minden vágyát, forróságát, keménységét.

Lassan ringatózunk, de a véghez közel hirtelen megállok, látni akarom szemeit, s a bennük tüzelő vágyat.

Kérlelőn – követelőn néz rám, hangos légvételei a folytatásért szólnak.

Mozdítom csípőmet, ezúttal gyorsabb iramban. Nincs több megállás, csak
a végső, s mikor magamban érzem forró nedvét, megállok, s nyakába
borulok. Lassan nyugszunk meg mindketten, s az avarban eldőlve lassan
álomba szenderülünk.

Ezúttal mikor felébredek, még ott fekszik mellettem édes álomban.
Álmában engem ölel, s én közelebb húzódom hozzá teste melegébe, s újra
elalszom apró mosollyal a szám sarkában.