A cseresznyéskertben

2009 február 11. | Szerző: LadySokk |

 … A kert csendes, csak néhány helyen töri meg a cseresznyefák sűrűjét
egy-egy pad, kút. Könnyed léptekkel sétálok, meztelen talpam alatt
érzem a lehullott virágok selymességét. Mesél a liget. Előző nap vihar
szaggatta fáit, virágait.

Élvezem, hogy egyedül vagyok. A fák, a víz áztatta talaj illata
kitisztítják fejemet. Gyönyörködöm a fák rózsaszín virágaiban.
Némelyiken még ott csillog néhány esőcsepp. A lombon átszűrődő
fényfoltok szaladgálnak ruhámon.

Körülnézek. Vörös ruhámat meglebbenti egy kósza szellő. Hogy is
kerültem ide? Nem emlékszem. Nem is fontos. Kiélvezem minden percét e
csodálatos helynek.

Hirtelen azt érzem, nem vagyok egyedül. Valaki figyel, bizsereg a
tarkóm. Érzem, hogy néz, mintha a szeme mindenütt ott lenne.
Félelmetes, mégis izgalommal tölt el, vajon ki lehet az, s miért teszi.

Megpillantok egy furcsa formájú követ. Odasétálok. Olyan a formája,
mint egy asztal. Rajta egy csupor, két pohár kíséretében. Vajon ki
hagyta itt? És hol a titokzatos idegen? Biztos ő volt, de még nem akar
előbújni. Töltök az egyik pohárba. Mézédes, fűszeres bor csorog végig
torkomon. Mennyei nedű.

Mehetnékem támad. Eldobom a poharat és engedve a kísértésnek, elindulok
futva. Repülni tudnék. A szél belekap a hajamba. Boldognak érzem magam.
Énekelek. Megállok és elkezdek forogni. Csodás érzés.

Nézem az átszüremlő fényeket, és mintha visszanézne. A szemem láttára
ujjai nőnek, felém nyúlnak, és felemelnek. Lebegek, s közben nevetek. A
fényujjak visszahúzódnak. Ruhám gombjai után nyúlok, kigombolom őket, s
leveszem a vörös bársonyt. A fény melegsége újra átjár. Meztelen bőröm
nyaldossák a sugarak.

Megijedek, mikor egy kéz a vállamhoz ér. Megfordulok. Az idegen. Tudom,
hogy ő az, érzem rajta. Nézem a szemét, vágy lobog benne. Izzik benne,
hogy ő az enyém, s én az övé. A vágy béklyi fognak körül minket.

Nem tudom ki az idegen, de ismerősnek érzem. Az álmaimból. Újra
megérint, átöleli derekamat, magához húz erősen, férfiasan, mégis
gyengéden. Belecsókol a nyakamba. Végigízleli bőröm, s én ettől
libabőrös leszek mindenhol. Lassan elér a fülemhez, s belesúgja:
“Akarod? Szép vagy Kedves. Kívánlak!”

Megérint. Ujjai nyakamon, fülemen sétálgatnak. Nyelve lágyan végigfut
ajkaimon, majd megcsókol. Szorosan ölel, érzem heves szívdobbanásait, s
én vele lüktetek minden sejtemmel. Élvezem minden érintését. Ahol
hozzám ér, tüzet gyújt bőrömön.

Két kezét lecsúsztatja vállaimról, egészen a mellemig. Cirógatja,
becézgeti őket kezével. Lejjebb haladva hasamat forrósítja, majd ujjai
méglejjebb csúsznak, és én beleremegek érintésébe.

Közben hajammal játszik, nyakamat csókolja, még egy kicsit belém is harap. Az édes harapástól mégjobban elönt a vágy.

Lefektet a virágszőnyegre, s végigcsókolja testem, kezdve a
lábfejemmel. Ajkaival, nyelvével, kezével borzongatva feljut egészen
combom belső ívéig, majd áttér a hasamra és égbe meredő mellbimbóimra.
Játszik velem, de érezteti, magával is. Mindketten mélyeket szívunk a
hűs cseresznyéskert finom levegőjéből, s egyre csak fokozzuk annak
melegségét.

Kóstolgatja még kicsit a hasamat, s közben szétrakja lábaimat. Lehunyom
a szemem, de még így is elveszek érintésében, mikor legérzékenyebb
pontomhoz ér. Halk sóhajok törnek elő belőlem, ahogy kényeztet. Ívbe
feszül testem, ahogy egyre fokozódik bennem a tomboló tűz. Szorosabbra
fonja kezeit a combomon, nem ereszt. Nyelve sebesen siklik alsó
ajkaimon, melyek már olyan forróak, mint egy kitörni készülő vulkán.

Lassan feljebb csúszik, újra előttem vannak a vágytól lángoló szemei.
Egy határozott mozdulat, s magamban érzem forróságát, keménységét és
mindösszes vágyát. Heves lökéseitől hullámzik testem, hajamba lehullott
virágok keverednek. Kezei közt elvesztem időérzékem. Nincs semmi más,
csak ő, én és a lángoló szenvedély. A mámorban repülünk, fenn a
magasban. Már az ölében ülök, úgy ringatózom rajta. A gyönyör hevesen
lobog a szemében, szinte éget. És az időtlen pillanat, mikor
összeforrnak az érzések, mikor már robban, olyan mértékig hevül a test
vágya, akkor, a kéjtől, hirtelen robbanásként ért gyönyörtől sikoltva
egymás karjaiba hanyatlunk. Ez a kezdet és a vég. Ez leírhatatlan,
fokozhatatlan. Szabad, tiszta érzés. Fénybuborékok pattannak elő a
cseresznyefákból, az érzések játszanak rajtunk csodaszép szimfóniát.

Mikor felébredek, a kert már csendes, vidám és lelkes. Apró lepkék és bogarak kergetőznek.

Ruhám érintetlen, s a megszokott.

Álom volt? Lehet.

Feledni? Nem lehet.

Felkelek és elindulok a virágzó fák között, apró mosollyal a szám sarkában.