Játszol…
2009 február 22. | Szerző: LadySokk
És én hagyom.
Tomboló vérem
Érintésedért sóvárog.
Álmodom rólad,
Pedig sosem láttalak,
Ajkam szomjazza csókodat,
Szavaiddal szítod vágyamat.
Mond, meg fog történni?
A csók, az ölelés.
Meg fogsz valaha érinteni?
Lépsz majd felém,
Hogy elsuttogd vágyadat?
Nem.
Te egy szép álom maradsz.
Újra
2009 február 15. | Szerző: LadySokk
Belépek az étterem ajtaján. Minden szempár rám szegeződik.
Elindulok a pince felé határozott léptekkel. A jegyárus fiú csak odáig jut a mondanivalójában, hogy kinyitja a száját. Rámosolygok és lemegyek a lépcsőn.
Az ajtó mögül már kiszűrődik a koncert hangja. Jó a hangulat.
Belépek és elégedettséggel tölt el, hogy mindenki engem néz.
Táncos léptekkel a színpad felé indulok.
Tudom, hogy szexi vagyok, és ennek minden percét ki is élvezem. Lépésenként csúsztatom le a kabátomat, fokozatosan kivillantva mélyen dekoltált lila felsőmet. Tökéletesen kiemeli hófehér bőrömet. Hosszú barna hajam minden lépésemnél hullámzik. Rövid szoknyám alól kivillannak combjaim.
Egy székre lerakom a kabátom és besétálok az első sorba.
Szívverésem átveszi lassan a zene ritmusát és elkezdek mozogni. Először a csípőm, majd a lábaim és a kezeim. Lehunyom a szemem és átadom magam az érzésnek.
Két kéz simul a derekamra. Hátrafelé a nyaka köré rakom az én kezeimet. Nem érdekel, hogy ki az, ma nem. Ma csak figyelemre, érintésre, szexre vágyom.
Hozzásimulok. Az ő szíve is a zene ritmusára dobban. Együtt mozdul velem, kezeit rajtam tartva. Átjár az érintése okozta bizsergés, és én feloldódom benne. Hátrahajtom a fejem a vállára és ő belecsókol a nyakamba.
A lábaim majdnem összecsuklanak, de mintha tudná milyen hatással van rám, szorosan átölel és folytatja bőröm perzselését.
Szája határozottan halad az enyém felé. Nem ellenkezem.
Csókjában van valami ismerős íz, valami bódító és fűszeres.
A bor. Az évekkel ezelőtti fűszeres bor a cseresznyefák kertjéből.
Megfordulok. Tudnom kell, hogy nem képzelődöm.
Ugyanaz a szempár. Arcára simítom tenyerem. Ugyanaz a bársonyos bőr.
Visszahúz magához. Újra megcsókol és én rajta keresztül bódulok el a varázslatos íztől.
Engem ölelve kezd el hátrálni, a csókot egy pillanatra sem megszakítva. Amikor kiérünk a teremből kézen fog és elindul.
Bódulattól magatehetetlenül követem. A vágyam követeli, hogy vele tartsak. Bőröm és ölem még ma is emlékszik az érintésére, csókjára, forróságára.
Már nem hallom a zenét, csak fülemben tomboló vérem.
Egyre beljebb megyünk a szűk folyosókon, senki nem jár erre, én se tudom hol vagyunk, teljes a csend.
Az egyik kanyar után befordít a fal elé, és hozzám simul.
Érzem, hogy ugyanannyira akar engem mint én őt. Csókja már nem olyan óvatos, mint a teremben. Beleharap alsó ajkamba. Lábaim megint össze akarnak csuklani az élvezettől, de szorosan tart. Nyelvemet végigfuttatom az övén amire egy halk sóhaj a válasz.
És innentől nincs megállás. Kezei már a felsőm alatt simogatnak. Én is bekéredzkedem az övé alá. Az övet is elkezdem kioldani nadrágján. Megérzem vágya keménységét, forróságát és én is elvesztem a maradék józan eszem.
Felcsúsztatja a szoknyámat, majd hallom ahogy szakad a harisnyám.
Már csak egy leheletnyi csipke választ el az összeolvadástól, mikor fülemhez hajol. “Akarod? Szép vagy Kedves. Kívánlak!”
Esélyem sincs válaszolni, a csipke eltűnik. Egyszerre sóhajtunk a gyönyörtől.
Egyre hevesebb lökéseivel a falhoz szegez. Egyre gyorsul a lélegzetünk, egyre követelőbb a vágy, követeli a beteljesedést.
És megkapja.
Remegve fut végig egész testemen a gyönyör, egy pillanattal később az övén is, levegőt kapkodva egymás nyakába borulunk.
Halkan a fülébe súgom. “Igen.”
—————————————————————————–
Felülök az ágyamban. Testem lángol.
Csak álmodtam? Az nem lehet. Hisz évek óta vágyom, hogy újra megtörténjen.
Meglátom a földön a lila felsőt, a szoknyámat és szakadt harisnyámat.
Nem álmodtam. De egyedül ébredtem.
Édes bűn
2009 február 12. | Szerző: LadySokk
Csak egy mosoly,
Egy illatfoszlány,
Hol, s mikor,
Már talány.
Egy puha érintés,
Kacér szempár,
Emlékkép,
Nem feledem már.
Szétnyíló ajkak,
Tapogató csókok,
Száz kéz rajtam,
Olvadok.
Vad harapás,
Követelő ölelés,
Nincs már határ,
Csak egyesülés.
Furcsa páros,
Kislány és férfi.
Ki számol?
Őket sem érdekli.
Törtető vágy,
Izzó testek,
Lobbanó láng
A szemekben.
Végső határ,
Forróság,
Nincs megállás,
Halk sóhajtás.
Szauna,
Alvó emberek,
Halk szoba,
Suttogó zene.
Ébredő elmék,
Csillapító ujjak,
Élmény, a testé,
De újak.
Féltve őrzött
Kincsessziget,
A vágy győzött,
Az ész felett.
Titkos éjszaka,
Bűn, de édes,
Egyszer megkaphatta,
Kérdéses,
Lesz-e még ilyen,
Annak, ki volt bűntelen,
Tesz-e újra ilyet
A Hűtlen.
Visszatérés a cseresznyéskertbe
2009 február 11. | Szerző: LadySokk
A cseresznyéskert ismét csendes, a fák leveleiket hullatják, az avar nyirkosan simul meztelen talpaim alá.
A nosztalgia édes illata csalt ide vissza, s érzem, nem hiába. A
megismételhetetlen megint kezdetét veszi, s már látom is egy évvel
ezelőtti magamat, hogyan részegül a fűszeres bortól, melyet az idegen
hagyott számomra.
Őt azóta se láttam, pedig azt a szempárt bárhol megismerném még ma is.
Elhatározom, ezúttal józan maradok, nem engedek az idegen csábításának.
Ismerős látvány tárul elém, az asztal formájú kő. Ezúttal üres. “Talán
nem számított jöttömre? Vagy talán ezúttal máshogy csábít el?”
A kő mellett egy doboz hever, masnival átkötve. Kíváncsiságtól vezérelve letelepszem mellé.
“Kinyissam?”
Elkezdem széthúzni a masnit, s leveszem a doboz fedelét. A tavalyi vörös bársonyruha pihen benne, s mesél.
Elmeséli a tavalyi nyarat, a talpam alá simuló selymes szirmokat, a kacér fényujjakat, s a csábító tüzes tekintetét.
Igen, már tisztán emlékszem. Régen volt – ” túl régen” – de bőröm, ajkaim, ölem még ma is forró lesz az emléktől.
Megzörren mögöttem az avar, de nem fordulok hátra. “Vissztért? Mégsem csak álom volt a fűszeres bor hatása?”
Visszatért. Mögém térdel, s már érzem is forró lélegzetét amint a nyakamat súrolja, bekúszik ruhám alá is és bizserget.
Ismerős, részegítő élmény, de mégis más. Nem tudok neki ellenállni.
Lassan kibontja kontyomat, s egy tinccsel a nyakamat kezdi cirógatni.
Lehunyom a szemem és élvezem a kényeztetést. “Nem álom, valóság!”
Elmosolyodom és hátrahajtom fejemet a vállára. Kicsit előrébb hajol s
beleharap nyakamba, és még kezeit is előrecsúsztatja mellemre.
Igazi és ismerős a harapás is, de mégis kicsit más, gyengédebb, tisztább, féltőbb.
Átül velem szembe, de én még nem merem kinyitni a szemem, félek, hogy semmivé foszlana.
Ujjával végigsimít ajkamon, közelebb hajol, érzem forró lélegzetét arcomon. Még nem csókol meg, vár. Kinyitom szemem.
Ugyanaz a barna szempár, s bennük ugyanaz a tűz, vágy, forróság, mint régen. Végem van.
Ő még mindig vár, ám én kezdem elveszíteni a türelmem. Közelebb hajolok arcához, s ajkait nézem.
Megcsókol, de csak szelíden, óvatosan, ám az én vágyam már erősebb józan eszemnél.
Finoman beleharapok alsó ajkába, és ő nem ellenkezik. Felbátorodom, s közelebb húzódom hozzá egész testemmel.
Kezei eközben lassan felfedezik derekam, lábaim. Átülök az ölébe. Forró
öle ölemhez ér. Ezzel az ő türelme is elfogy, s végre felenged,
szabadjára engedi vágyait.
Kezei ruhám alá csúsznak, s forró bőrömön sétálnak. Lehúzza rólam
blúzom, s melleimet csókolva, harapdálva fokozza tovább vágyam s
forróságom. Kigombolom ingét és lecsúsztatom válláról, hogy én is
hozzáférjek bőréhez. Kigombolom nadrágját is, de azt már nem hagyja
levenni magáról, előbb ő vetkőztet, lehúzza rólam szoknyámat.
Egyikünkön sincs már ruha, visszaülök ölébe, de az egyesülés előtt kicsit még játszom vele.
Simogatom, csókolom, harapdálom fedetlen bőrét, s már hallom, hogy hangosan veszi a levegőt.
Előrébb csúszom ölében – már én sem bírom türtőztetni magam – s máris érzem magamban minden vágyát, forróságát, keménységét.
Lassan ringatózunk, de a véghez közel hirtelen megállok, látni akarom szemeit, s a bennük tüzelő vágyat.
Kérlelőn – követelőn néz rám, hangos légvételei a folytatásért szólnak.
Mozdítom csípőmet, ezúttal gyorsabb iramban. Nincs több megállás, csak
a végső, s mikor magamban érzem forró nedvét, megállok, s nyakába
borulok. Lassan nyugszunk meg mindketten, s az avarban eldőlve lassan
álomba szenderülünk.
Ezúttal mikor felébredek, még ott fekszik mellettem édes álomban.
Álmában engem ölel, s én közelebb húzódom hozzá teste melegébe, s újra
elalszom apró mosollyal a szám sarkában.
A cseresznyéskertben
2009 február 11. | Szerző: LadySokk
… A kert csendes, csak néhány helyen töri meg a cseresznyefák sűrűjét
egy-egy pad, kút. Könnyed léptekkel sétálok, meztelen talpam alatt
érzem a lehullott virágok selymességét. Mesél a liget. Előző nap vihar
szaggatta fáit, virágait.
Élvezem, hogy egyedül vagyok. A fák, a víz áztatta talaj illata
kitisztítják fejemet. Gyönyörködöm a fák rózsaszín virágaiban.
Némelyiken még ott csillog néhány esőcsepp. A lombon átszűrődő
fényfoltok szaladgálnak ruhámon.
Körülnézek. Vörös ruhámat meglebbenti egy kósza szellő. Hogy is
kerültem ide? Nem emlékszem. Nem is fontos. Kiélvezem minden percét e
csodálatos helynek.
Hirtelen azt érzem, nem vagyok egyedül. Valaki figyel, bizsereg a
tarkóm. Érzem, hogy néz, mintha a szeme mindenütt ott lenne.
Félelmetes, mégis izgalommal tölt el, vajon ki lehet az, s miért teszi.
Megpillantok egy furcsa formájú követ. Odasétálok. Olyan a formája,
mint egy asztal. Rajta egy csupor, két pohár kíséretében. Vajon ki
hagyta itt? És hol a titokzatos idegen? Biztos ő volt, de még nem akar
előbújni. Töltök az egyik pohárba. Mézédes, fűszeres bor csorog végig
torkomon. Mennyei nedű.
Mehetnékem támad. Eldobom a poharat és engedve a kísértésnek, elindulok
futva. Repülni tudnék. A szél belekap a hajamba. Boldognak érzem magam.
Énekelek. Megállok és elkezdek forogni. Csodás érzés.
Nézem az átszüremlő fényeket, és mintha visszanézne. A szemem láttára
ujjai nőnek, felém nyúlnak, és felemelnek. Lebegek, s közben nevetek. A
fényujjak visszahúzódnak. Ruhám gombjai után nyúlok, kigombolom őket, s
leveszem a vörös bársonyt. A fény melegsége újra átjár. Meztelen bőröm
nyaldossák a sugarak.
Megijedek, mikor egy kéz a vállamhoz ér. Megfordulok. Az idegen. Tudom,
hogy ő az, érzem rajta. Nézem a szemét, vágy lobog benne. Izzik benne,
hogy ő az enyém, s én az övé. A vágy béklyi fognak körül minket.
Nem tudom ki az idegen, de ismerősnek érzem. Az álmaimból. Újra
megérint, átöleli derekamat, magához húz erősen, férfiasan, mégis
gyengéden. Belecsókol a nyakamba. Végigízleli bőröm, s én ettől
libabőrös leszek mindenhol. Lassan elér a fülemhez, s belesúgja:
“Akarod? Szép vagy Kedves. Kívánlak!”
Megérint. Ujjai nyakamon, fülemen sétálgatnak. Nyelve lágyan végigfut
ajkaimon, majd megcsókol. Szorosan ölel, érzem heves szívdobbanásait, s
én vele lüktetek minden sejtemmel. Élvezem minden érintését. Ahol
hozzám ér, tüzet gyújt bőrömön.
Két kezét lecsúsztatja vállaimról, egészen a mellemig. Cirógatja,
becézgeti őket kezével. Lejjebb haladva hasamat forrósítja, majd ujjai
méglejjebb csúsznak, és én beleremegek érintésébe.
Közben hajammal játszik, nyakamat csókolja, még egy kicsit belém is harap. Az édes harapástól mégjobban elönt a vágy.
Lefektet a virágszőnyegre, s végigcsókolja testem, kezdve a
lábfejemmel. Ajkaival, nyelvével, kezével borzongatva feljut egészen
combom belső ívéig, majd áttér a hasamra és égbe meredő mellbimbóimra.
Játszik velem, de érezteti, magával is. Mindketten mélyeket szívunk a
hűs cseresznyéskert finom levegőjéből, s egyre csak fokozzuk annak
melegségét.
Kóstolgatja még kicsit a hasamat, s közben szétrakja lábaimat. Lehunyom
a szemem, de még így is elveszek érintésében, mikor legérzékenyebb
pontomhoz ér. Halk sóhajok törnek elő belőlem, ahogy kényeztet. Ívbe
feszül testem, ahogy egyre fokozódik bennem a tomboló tűz. Szorosabbra
fonja kezeit a combomon, nem ereszt. Nyelve sebesen siklik alsó
ajkaimon, melyek már olyan forróak, mint egy kitörni készülő vulkán.
Lassan feljebb csúszik, újra előttem vannak a vágytól lángoló szemei.
Egy határozott mozdulat, s magamban érzem forróságát, keménységét és
mindösszes vágyát. Heves lökéseitől hullámzik testem, hajamba lehullott
virágok keverednek. Kezei közt elvesztem időérzékem. Nincs semmi más,
csak ő, én és a lángoló szenvedély. A mámorban repülünk, fenn a
magasban. Már az ölében ülök, úgy ringatózom rajta. A gyönyör hevesen
lobog a szemében, szinte éget. És az időtlen pillanat, mikor
összeforrnak az érzések, mikor már robban, olyan mértékig hevül a test
vágya, akkor, a kéjtől, hirtelen robbanásként ért gyönyörtől sikoltva
egymás karjaiba hanyatlunk. Ez a kezdet és a vég. Ez leírhatatlan,
fokozhatatlan. Szabad, tiszta érzés. Fénybuborékok pattannak elő a
cseresznyefákból, az érzések játszanak rajtunk csodaszép szimfóniát.
Mikor felébredek, a kert már csendes, vidám és lelkes. Apró lepkék és bogarak kergetőznek.
Ruhám érintetlen, s a megszokott.
Álom volt? Lehet.
Feledni? Nem lehet.
Felkelek és elindulok a virágzó fák között, apró mosollyal a szám sarkában.
Morzsák
2009 február 10. | Szerző: LadySokk
Harag
Lobogó fény
– egy sárkány szája –
Örökké ég.
Öröm
Cseppnyi csillanás
– huncut vágy –
Tiszavirág.
Nyugalom
Reménytelen álom
– egy újabb fal –
Tudom, hogy vágyod!
Élet
A Pokol maga
– szenvedés –
Az ilyet ki nem unja?
Epilógus
Tipord le gátjaid,
Éld meg álmaid,
Vágyakozz, élvezz,
Lehetőségeid szem elől ne téveszd.
Rombold le a falakat,
Ragadd meg az alkalmat,
Tedd meg, használd ki,
Csak magadat ne fáraszd ki.
…
2009 április 12. | Szerző: LadySokk
Oldal ajánlása emailben
X